Játszóház építés műszaki kihívásokkal

Egyedi tervezésű játszóház négy pályás csúszdája

Mekk Elek is megirigyelné

Egy centi – nem centi, húsz centi – az a centi – hallom vissza több évtized távlatából is kedvenc kőművesünk hangját. Egyike volt azoknak, akik valamikor, fiatal segédként még Mekk Elek mellett tanulhatták a mesterséget. Gyakran ismételgette az előző mondatot.

Minden egyes alkalommal, ha szót emeltünk egy-egy – szerény véleményünk szerint – túlságosan görbére sikeredett fal, vagy a derékszöget hírből sem ismerő sarok miatt. Ezzel a mottóval azonban mesteremberünk a BalatoniBob Szabadidőpark beltéri játszóházának építésekor biztos, hogy nem boldogult volna.

Minden játszóház építési projektünknél fontos a releváns adatok és információk összegyűjtése, a helyszín pontos kimérése a helyszíni bejárás során. Ennél a munkánál viszont még a szokásosnál is pontosabb mérésre, a tervezővel pedig az átlagosnál több, alaposabb egyeztetésre volt szükség.

A játszóházat a „bobappetit!” étterem tetőterében építettük. Itt a tetőszerkezetet sűrűn rakott fogópárok merevítik. Megrendelőnk kérése az volt, hogy próbáljuk meg minél jobban kitölteni a rendelkezésre álló teret, a labirintus szerkezetet „fűzzük be” a fogópárok közé. Ez a feladat mindenkitől nagy precizitást követelt, nem, hogy húsz, de egy centit sem tévedhettünk.

Szeretne részletesebben is tájékozódni szolgáltatásainkról? Hívjon minket bizalommal.

A tetőtér felső részében tetőablakok találhatók. A második vevői kérés ezekre az ablakokra irányult. Azt szerette volna, ha kilátó pontokat alakítunk itt ki, hogy a kis látogatók ki tudjanak majd kukucskálni, szemmel tudják tartani a szemközti domboldalon található élményelemeket. A szűk hely miatt ez sem szokványos feladat volt.

Három a magyar igazság… Következzen a koncepció harmadik fontos eleme. A cél az volt, hogy a csúszdák a lehető legmagasabb pontról induljanak, így juttatva minél nagyobb játékélményhez a gyerekeket. Viszont a fogópárok természetesen a csőcsúszdák elhelyezését, vonalvezetését sem könnyítették meg…

A pontos mérésnek és tervezésnek hála a telepítéskor minden méret klappolt, a játszóház elkészült. Témája az erdő, a természet, amit 3D elemek és nyomtatott molinók keltenek életre. Benne az előbb említett két csőcsúszdán túl négy, egyenes vonalvezetésű, nyitott csúszda is található egymás mellett. Kiváló lehetőség a verseny csúszásra. Hangeffektek, fényeffektek, a fákra függesztett világító fűzérek fokozzák a hangulatot. A már sok más játszóházból ismert akadályelemeken, labdatengeren túl ritkább attrakciókat, látványelemeket is találunk itt: végtelen tükröt, akváriumot, zselés padozatot.

Az eddig leírt, 4-12 év közötti korosztálynak szánt struktúra mellett természetesen a kisebbekre is gondoltunk. A 4 év alatti korosztály igényeit elégíti ki a puha szivacsjátékokat, fali oktatópaneleket, interaktív játékot tartalmazó totyogó rész a nagy játszóház mellett.

A többi részletről beszéljenek inkább a képek. Vagy a játszóház weboldala: https://balatonibob.hu/elmenyelemek/belteri-jatszohaz. Vagy inkább egy személyes látogatás a BalatoniBob Szabadidőparkban.

Vegye fel velünk a kapcsolatot és írjon e-mailt még ma az alábbi gombra kattintva!

Szeretne részletesebben is tájékozódni szolgáltatásainkról? Hívjon minket bizalommal!

Vegye fel velünk a kapcsolatot és írjon e-mailt még ma az alábbi gombra kattintva!

Tetszett? Oszd meg!

Legutóbbi bejegyzések

Blog kategóriák