Divatos játszóterek

Elgondolkodtam, hogyan is alakultak ki a játszóterek. Hiszen a gyerekek mindig is játszottak, minden kornak meg volt a maga játéka, közösségi játéka. Mikor jöhetett létre az első játszótér? Abból indultam ki, hogy a játszótéren több eszköz található, amelyet mindenki használhat. Kerestem az emlékeimben, hogy láttam-e valaha ilyen eszközöket azokban a könyvekben, melyek az ókorról, középkorról szóltak? Nem jutott eszembe semmi. Valamilyen oknál fogva a játszótér a szememben az újkor vívmánya, és a kialakulását a XX. századhoz kötöttem.

Nem hagyott nyugodni a téma, és utánanéztem. Természetesen a keresés legegyszerűbb módját választottam: a Google-t. Azt gondoltam, hogy számos cikket fogok ebben a témában olvasni, hiszen ma már minden fenn van hálón. Azonban meglepetésemre igen kevés cikk íródott ebben a témában. Szinte mindenhol ugyanazokat a sorokat olvastam: „A 20. század elejéig Európa-szerte csupán kevés sikerrel járó magánkezdeményezésekről beszélhetünk a játszótérépítés kapcsán. Az első, komolyan szervezett mozgalmat G.M. Schreiber lipcsei orvos indította 1860-ban, amelynek célja az volt, hogy a gyerekek számára egészséges, biztonságos játéklehetőséget biztosítson a városokban.”

Ezek szerint csak egy picit tévedtem.:)Nem XX., hanem XIX. század. Mentségemre legyen mondva, hogy ez a mozgalom Magyarországra csak a XX. század elején ért el. Bárczy István polgármestersége idején 13 játszótér megépítését tűzték ki célul, melyből végül a világháború miatt három épült meg.

Vajon milyenek lehettek ezek a játszóterek? Hogyan változott az évek során a trend?

Valahol azt olvastam, hogy az első játszótereken homokozóban, fémből készült gyűrűhintával, mászópóznán és körhintákkal tudtak játszani a gyerekek. Emellett minden játszótéren volt zuhanyzó és öltözőkabin, a rendről pedig parkőrök gondoskodtak. Vajon milyen okból építettek zuhanyzót és öltözőt? A játszótéren minden megengedett volt, de a játszóteret kizárólag makulátlan állapotban lehetett elhagyni? Lehet, hogy a homokozó miatt párhuzamot vontak a strandokkal, ahol pedig elengedhetetlen az öltözőkabin? Vagy valami olyan oka volt, ami a mai gondolkodónak soha nem jutna az eszébe? Kíváncsi lennék rá, hogyan zajlott az élet a ’20-30-as évek játszóterein.

Ezt követően már csak a 60-as évekről találtam leírásokat. „Az 1960-as években a fém hinták, mászókák mellett divatossá váltak a betoncsúszdák is.” Bár én gyerekként a 80-as években látogattam a játszótereket, mégis a mi „játszónkon” is volt még betoncsúszda. Én úgy emlékszem, hogy csúszásra ugyan nem volt alkalmas – legalábbis nem kellett attól félnem, hogy „kirepülök” belőle -, de strapabíróak voltak. Az „én időmben” egyre több fajáték jelent meg, de a játszóteret még mindig a fém és a beton uralta. Mai szemmel nézve a játszótér minden szegletéből veszély leselkedett ránk…
Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a játszótéri eszközök gyártása, illetve a játszóterek szabályozása a ’90-es években előtérbe került. Az Európai Unióban 1999-ben vezették be az EN 1176 és 1777-es biztonsági szabványt, Magyarországon a Gazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium 78/2003-as rendelete tette kötelezővé a játékok állapotának teljes felülvizsgálatát, és a szabvány szerinti újjáépítését. Így a szabályozásnak köszönhetően eltűntek a betoncsúszdák, a fémhinták, és a fémrakéták, fémmászókák. Legalábbis azok, amelyekre még a gyerekkoromból emlékszem.
Azt gondolom, hogy ma már nem lehet kijelenteni, hogy egy bizonyos stílusú játszótér a divat. A mai játszóterek igen vegyes képet mutatnak. Rengeteg gyártó próbál meg valamilyen újdonsággal, különlegességgel megjelenni a piacon. Vannak eszközök fából, műanyagból, fémből. Készülnek népies stílusban, de gyakran találkozunk teljesen modern stílusú játszóvárakkal is.
Új tendencia azonban, hogy most már a játszótereket nemcsak a legkisebbeknek tervezik, hanem a kamaszokat is megpróbálják a játszóterekre csábítani. Nagyon örülök annak, hogy ennek az előnyét az üzemeltetők is felismerték, és egyre több helyen építenek görpályákat, biciklipályakat és kötélpiramisokat. Talán kijelenthetem, hogy mégis van divat. 🙂

Szeretne részletesebben is tájékozódni szolgáltatásainkról? Hívjon minket bizalommal!

Vegye fel velünk a kapcsolatot és írjon e-mailt még ma az alábbi gombra kattintva!

Tetszett? Oszd meg!

Legutóbbi bejegyzések

Blog kategóriák